the bright side

vasárnapi nőművészet: Kay Sage

2010-05-22T23:09:00.000-07:00

Kay Sage

amerikai szürrealista festő és költő.

művei online:

http://www.mattatuckcollections.org/IT_58$7236*15786658

http://www.artic.edu/aic/collections/search/citi/artist_id:1762

http://search.famsf.org:8080/search.shtml?artist=Sage

http://moma.org/collection/artist.php?artist_id=16189

http://www.albanyinstitute.org/collections/Painting/Sage.htm

http://www.cantonart.org/ArtGateway/collection/s/sage-questionsgoingnowhere.html

http://collections.currier.org/Obj201?sid=4239&x=94330

http://collections.currier.org/OBJ445?sid=4239&x=94341

http://www.nmwa.org/collection/detail.asp?WorkID=1275

Wellnessbe' voltam

2009-12-25T00:41:00.000-08:00

Fekszem a masszázsasztalon, olajjal kenegetnek, és hát mi más történne, minthogy elhangzik a jótanács: "látom, ülőmunkát végez, most kéne még ezen ITT javítani, amíg még fiatal", és megpróbálja lemasszírozni a csípőmet (megsúgom, 1. ettől nem fog eltűnni, 2. nagyon fáj).
Legszívesebben hallgatnék, és még szívesebben venném, ha a masszőr is hallgatna - úgy látszik, a relax zene őt nem relaxálja -, de még működik bennem valami értelmetlen védekezés az értelmetlen elvárásokkal szemben, és hangosan megjegyzem: harminc felett már nehezebb életmódot változtatni.
"Ja, már harminc fölött van? Hát akkor remek a bőre, remekek a kötőszövetei." Mintha a fenekem állapota nem abszolút, hanem relatív lenne.
Konklúzió: amíg fiatal az ember (és ember alatt itt nőt értek, höhö), kvázi teljesíthetetlen elvárásokkal szembesítik. Mindenhol. Gyakorlatilag minél több pénzt ad ki valaki a szépségápolásra, annál több az elvárás. Úgy működik, mint Pandora szelencéje. Ergo jobb ki se nyitni.
Második konklúzió: 30 felett eláshatod magad.

Fentiekhez kapcsolódó érdekes megfigyelés: a Zone Clubon futó Érett szépség c. Topmodell leszek variációban egy kategória létezik, mégpedig az érett szépség, amiben párhuzamosan fut a 35 éves és a 73 éves versenyző. Mintha 35 és 73 között nem több év telne el, mint 0 és 35 között.

Guerilla Girls, 1989

2009-04-19T09:54:00.000-07:00

The Advantages of Being a Woman Artist:

Working without the pressure of success.

Not having to be in shows with men.

Having an escape from the art world in your 4 free-lance jobs.

Knowing your career might pick up after you're eighty.

Being reassured that whatever kind of art you make it will be labeled feminine.

Not being stuck in a tenured teaching position.

Seeing your ideas live on in the work of others.

Having the opportunity to choose between career and motherhood.

Not having to choke on those big cigars or paint in Italian suits.

Having more time to work when your mate dumps you for someone younger.

Being included in revised versions of art history.

Not having to undergo the embarrassment of being called a genius.

Getting your picture in the art magazines wearing a gorilla suit.

http://www.guerrillagirls.com/

2009-03-22T11:19:00.000-07:00

Hogyan vicceljünk szexizmus nélkül a szexizmusról

Nagyon megkésve bár, de végre ez is létezzen ebben a rettentően változatos magyar blogoszférában.

Un proyecto. No. 2: Új fejlesztésű gép Magyarországon

2009-01-10T23:45:00.000-08:00

Un Proyecto. No.1: Védőnők

2009-01-10T10:35:00.000-08:00

Védőnők
Sándor Katalin
Bors Richárdné
Szabó Zoltán

Láb vs Fül

2008-10-02T12:18:00.000-07:00

Nemrég volt szerencsém megnézni Tarantino Death Proofját, ami tényleg a szerencsén avagy véletlenen múlott, ugyanis annak idején valami okból az egész Grindhouse-hype elszállt a fülem mellett, és magamtól nem valószínű, hogy megragadom a lehetőséget, de nemrég az történt, hogy a bátyám, aki ismeri a fura hajlamaimat, felhívta a figyelmem, hogy pedig nekem nagyon tetszene, mert rendkívül feminista film. Ettől pedig rögtön felcsillant a fülem, ahogy kell, egyrészt mert ejnye, tényleg?, de főleg azért, mert kíváncsi lettem, hogy az ő szemszögéből nézve milyen filmre illik ez a jelző. Úgyhogy most megragadom az alkalmat és szétcincálom a művet ezen előfeltevésből - a D. egy feminista film - kiindulva.
Tényleg az. Pontosabban a feminista filmek egy(etlen? nemnem) alosztályába tartozik, melynek neve Hollywood-feminista. Merthogy alapvetően megvan benne, amit mindkét jelzőtől megkaphatunk: hogy az utolsó 20 perc egy naagy feminista tobzódás, három lány szarrá ver egy gonosz hímkanférfiállat sorozatgyilkost, aki fiatal nőkre vadászik, és hogy de ettől még a mi Quentinünk egyáltalán nem vetkőzte le a hetero férfi/mainstream hollywoodi látásmódot, hiszen ahhoz, hogy ezt az utolsó 20 percet megkapjuk, nagyközeliben mutogatott bugyis fenekeken, koszos kocsmapadlón elvégzett lapdance-en, olajosan csillogó női lábakon kell átrágnunk magunkat, nem kis mennyiségben. Plusz mennyire jellemző, hogy az egyik csapat lány egyik tagja plakátokon pózol (minden barinő örül), a másik egyikje meg az akármilyen női magazinban (minden barinő örül).
Ez eddig oke, de igaziból ez a film a testkép-dologban még ennél is szebb állatorvosi ló, bár ez a fönti is teljesen adja magát. Mert képzeljétek el, olvasók, hogy a sok kamera által csonkolt testrész után (haha jut eszembe, úgy kezdődik a film, hogy A csapat egy tagja felrohan egy barinőhöz, mert őrülten kell pisilnie, és a szóbeli info után ezt vizuálisan is megerősíti Q: nagyközeli, összeszorított lábbal siető lány ágyéka elölről, a tenyerét annyira rászorítja a forrónacijára, hogy attól simán ki kéne csurognia, abjekt, mindegy), szóval a rengeteg olajosan csillogó láb képe után a borzalmas frontális autóbalesetben (ami igaziból gyilkosság) a leglábasabb csaj lába tőből csonkolódik, és lassításban repül a levegőben és csapódik az aszfaltra. Most Quentin részéről ez vagy nagyon okos és kultúrkritikus, vagy csak dögösnek gondolta vagy mindkettő, mindenesetre tök frappáns, mint mikor Wostry egy légvétellel nácifeministázott le és vonta meg tőlünk a testiség jogát, mert csúnyán néztünk rá. Amúgy ez azért is fontos, mert ennek a lánynak olyannyira a lába a jelölője, hogy úgy ismerjük meg, hogy a kocsiból kilógó lábbal utazik a hátsó ülésen, és a balesetben is azért nyíródik le, mert kipakolta. Lánynak (mi lehet a neve?) az a vizuális megkülönböztető jegye, hogy kocsiablakon kilógó lába van.* Lássuk mindezt képekben.

Értitek ti, nem vagytok buták: a jelképes, kamera általi csonkolás beteljesítése a valódi, véres csonkolás! Hajrá!
És! B csapatban van egy többé-kevésbé tükörfordítás lány, akit pont így ismerünk meg, hátsó ülésen szundikál, kilóg a lába. De az ő neve Abernathy! Tudom, mert idegenek többször rákérdeznek, hogy tényleg, ez a neved, mondd még egyszer. Megjegyeztem. És! Abernathynek gyermeke van! És ő és társai életben maradnak, a lábaik is, ők lesznek a bosszúálló gyilkosverők. (Újabb random közbevetés: A csapat lányai mind rövidnaciban voltak, B-ben fele-fele arányban hosszú farmer/rövid szoknya, de a forcing powerei a bosszúállásnak a két hosszúfarmeres.) Sőt! Anyám! A végső csapást az aszfalton heverő gy. fejére Abernathy csizmás sarka méri. Emlékszem, fellendíti a feje fölé a lábát, és teljes erőből gy. arcába csapja, koponya reccsen, ez a kép a film vége. Újabb fotóképregény.

I'm sensing a theme here. A csonkolt láb bosszúja? A nők a testükkel érik el a hatalmat, ami a férfiaknak a szellemükkel/fejükkel van? (Jelzem, gyilkos vizuális ismertetője az arcán, nem máshol végighúzódó hosszú sebhely. A gyilkos nagy rajongója a 60-as évekbeli autós üldözős trashfilmeknek. A csapat nem ismeri ezeket, B csapat viszont szintén rajong, ugyanazon filmcímek hangoznak el [én életben maradnék, mert ismerem őket, thanks to Varró Attila at filmelmélet és filmtörténet szak], és ugyanúgy kaszkadőrök mint gy.)
And now something completely different. Milyen érdekes, hogy Quentin pályájának első filmje, a Kutyaszorítóban egy férfiközegben játszódó film volt, és itt is hasonló van nőkkel, azaz látszólag unalmasan és hosszan követjük az adott nemű közeg hétköznapi aszalkörüli, autóbanülős beszélgetéseit (az is megérne egy menetet, hogy melyikben miről beszélgetnek és hogyan). A D. megnézése után eszembe jutott, hogy milyen vicces lett volna a Kuty., ha a híres füllevágős jelenet előtt, ami ugye a film hosszan felépített csúcspontja, háromnegyed órán át kapnánk a lassú, erotikus svenkeket ama fülről. A zsírt, a szőrszálakat, a kagyló formáját... megvan?

*Nem voltam igazságos, formázás közben eszembe jutott, hogy Kilógó Lábnak van neve, hangsúlyosan, ugyanis művész-: Jungle Julia. (Igen, félvér afroamerikai, amúgy rádiós műsorvezető, úgyhogy hivatalból is állandóan pofázik, de mivel ez egy film, nem a hangjával, hanem a képével, vagyis bocsánat, a lábával van jelen. Szegény, próbálja magát kidumálni a lábságból, dehát egy kamerának beszélhet az ember.)

2008-09-26T00:42:00.000-07:00

vigyázat! minimum két dologról szól!

2008-09-25T01:06:00.000-07:00

kedves akárhány olvasónk,
lenne itt valami amit az elmúlt hetek tanulságaképp megosztanék önök-veletek.
gondolat/idézet/kérdés-folyam, előre is elnézést a terhelésért.

tehát:
kezdtünk gabival, aki who the fuck is, merthogy a novellában nem szerepel, az jól kimutatható. (kimutattuk. illetve én mutattam ki. (mert én vagyok az az ember, aki ezt a novellát elolvasta, egyáltalán.))

jött erre egy bejegyzés said orientalizmusából, amiben már tágul a horizont és megidéződik egy ráadásnak egyiptomi (!) (egzotikus!) kurtizán alakja. a nő, mint said írja, pusztán a Kompetens Fehér Férfi szemén át létezik, így:

'...A férfi külföldi volt, viszonylag tehetős és hímnemű, a dominancia valamennyi olyan történetileg hitelesített összetevőjével bírt, melyek nemcsak a Kücsuk-Hánem teste feletti uralmat tették lehetővé számára, de azt is, hogy az asszony nevében és helyette nyilatkozzék meg, és olvasóit rávezethesse, milyen tekintetben is volt a nő tipikusan 'keleti'. (...) ...a fenti példa sokat elárul a Kelet és a Nyugat között létrejött hatalmi helyzetről, és arról a Kelet-felfogásról, mely ezen viszonyok terméke.'
a nő csak a férfi szemén át... hát ezt ismerjük, ugye.

note: kücsuk-hánem Másként tételeződik, nemcsak etnikuma, hanem neme mentén is - de vajon a ráaggatott azonosítók között felfedezhető-e valamilyen hierarchia? kücsuk-h. először egyiptomi és aztán nő, vagy fordítva? melyik az az identitásszelet, ami mentén őt mint egészet, őt, mint Mást a Nagy Fehér Flaubert megalkotja az européer kultúra, avagy saját maga számára, saját használatára?
...
havas júlia éva a nő négyszer c. dolgozatában azt mondja, külön nehézsége a 'nőnek-levésnek' az, hogy szemben egyéb kisebbségi azonosítókkal (ez esetben, bár kretén, de kisebbségi jogosítványokal), a nők mégcsak kisebbségként sem tételeződnek. ' ... a nők (...) belekényszerülnek egy olyan szerepbe, amelyben úgy ábrázolódnak Másikként, hogy nem kapják meg a jogot, hogy Másiknak tarthassák magukat.' (p7.) további idézet, idézve:

'Derrida az idegenség fogalmának tárgyalásakor Szókratész védőbeszédét elemzi, és így interpretálja az eredeti szöveget. "... panaszolja, még idegenként sem kezelik: ha idegen lennék, önök nagyobb toleranciával fogadnák, hogy nem őgy beszélek, mint önök, (...)' (p.8)

hogyan is vagyunk mi nők láthatatlanok? hallhatatlanok? (de nem abban az értelemben.)
mondjuk 2008 magyarországán?
hát így: fuckgabi. meg persze, kohásztalálkozó és kandeláberek (poszt of szept 16.)
a helyzet biztos másmilyen is, nézzük:

önök? reménybeli olvasóink? önök ma kik voltak? önöket ma milyen módon volt hajlandó észlelni, megkonstruálni beszélgetőpartnerük? orvosuk? rokonuk? barátaik és üzletfeleik ? bárki?
önöknek milyen paraméterek mentén lehetett artikulálódni? mire volt engedélyünk?
érdekes kérdés ez, és a következő posztom talán erről fog szólni:
amikor még egy genderkonferencián is megtörténhet az, hogy a kutatónő anyaként egy olyan női regiszterbe sorolja magát, amivel egyszerre veszti el potenciális szexualitását és szakmai hitelességét... hangsúlyozom: gender közeg.
ha ez még így durva, esetleg hihetetlen, akár érthetetlen, nem baj. ha megírom, és még mindig ez lesz a helyzet, na az lesz baj.

most pedig tegyük arrébb a fókuszt, és aktualizáljuk:
különös tekintettel az elmúlt hónapok hazai történéseire, vagy éppen a múlt vasárnapi pesti eseményekre, egy többfenekű példával fejezném be:

elolvastam a lézeres gyilkos c. svéd regényt, ami nem az, aminek látszik.
hanem, egy dokumentum-regény, ami a kilencvenes évek elején, svédországban megtörtént 'esetet' dolgoz fel. (gellert tamas: a lézeres gyilkos (egy merényletsorozat anatómiája - by corvina, 2008))
akkortájt az olajozottan működő, példaértékű svéd demokráciában egy olyan lézeres sorozatgyilkos szedte áldozatait, aki kizárólag bevándorlókra vadászott.
a regény nagy kérdése, hogy a szélsőjobb látott és eltűrt megerősödésével, hogyan, miképp juthatott ideáig a svéd társadalom? milyen erővonalak, gazdasági, szociális, társadalmi stb. problémák mentén vált valósággá a hihetetlen? mi vezetett ideáig, és innen merre és hogyan tovább?
(note: külön érdekes lenne a könyv magyarországi recepciójával, vagy akár a kereskedelmi ajánlókkal foglalkozni...)

a könyv egyik részlete nagyon összehangzik a fentebb vázolt identitás-képzés-hierarchia problematikával:
itt egy bevándorló származású kutatóbiológust, friss apukát, abszolút középosztálybelit is meglőnek.
a médiában, számára meglepő módon mégis csak bevándorlóként, 'a chileiként' említik.

ő pedig, akinek neve, neme és középosztálybeli identitása van, nem érti, miért lett egyszerre csak erikből, őbelőle, az egészből, ráadásnak a rasszista támadás áldozatából 'a chilei', hogyan tűnhetett el mögüle többi darabkája - a családja, a foglalkozása, a vagyoni helyzete... stb. de minthogy erik kertvárosi férfi, ld. az előbb vázolt identitás-szeletkéket, erik utánakérdez a dolognak. nem átall.
'Felhívtam őket (mármint a tévét) a kórházból, és megkérdeztem mit művelnek. ...
Eriket néhányszor továbbkapcsolták a székházon belül. A tévé munkatársai meglepett, ingerült hangon válaszolgattak, mintha igazán nem is értették volna, miről beszél. Egyetlen ember tűnt késznek meghallgatni, ám fél perc múlva ő is félbeszakította: - Nohát! Érdekes nézőpont. Szeretne résztvenni egy vitaműsorban a jövő héten?'
'... Eriket szinte megrémisztette az a hirtelen figyelem, amiben etnikai hovatartozását részesítették. Az összes többi identitását mint férfi, kutató, fényképész, biológus, uppsalai, kisgyermekes apuka alárendelték egyetlen etnikai színezetű fogalomnak: a médiában Erik pórias egyszerűséggel bevándorló lett, vagy chilei.'
erik végül vállalja, hogy részt vesz egy beszélgetős műsorban:
'... az első neki szegezett kérdés a következő volt: - Milyen a hangulat most a maguk köreiben a merénylet után? - Erik ránézett és gyorsan felelt. - Hogy érti, hogy a köreinkben? Az uppsalai kutatók közösségére gondol?
riporter röpke elpirul, de aztán sikerül mégis skatulyába szorítania a frissen meglőtt, amúgy chilei kutatót. aki hazamegy és belátja, hogy a szerepet megkérdezése nélkül ráosztották. ő most már bevándorló. eddig, a saját közegében, nem tudott róla.

és önök? hogy vannak?

Iparvárosban jártam

2008-09-16T00:31:00.000-07:00

Az elmúlt hétvégén iparvárosban szervezett rendezvényre vetett a sors. Amellett, hogy a rendezvény maga igen jól szervezett volt és én magam igen jól szórakoztam, genderügyileg is nagyon tanulságos volt, ebből kifolyólag azzal a konklúzióval tértem haza, hogy hálát adtam az égnek, hogy 1: nem régebben, 2: nem vidékre születtem, főleg nem iparvárosba.

A kovácsszimpóziumon jelenlévő előadók és nézők nemi megoszlási aránya nem okozott különösebb meglepetést, már megszoktam, bár az eddigi évek tapasztalata szerint a magyar nagyközönség rendkívül jó tréfának szokta tartani, hogy „netalántán magácska is kovács?”, miközben a szomszédban felállított műhelyben skandináv kovácsnők alakítják feltűnő profizmussal a vasat (a gyerek kicsit arrébb egy lavórban pancsol. Élő példa arra, hogy a „férfias” munka nem válik a reprodukciós funkció kárára, és élő példa még sok minden másra is, ami Skandináviában természetes, Magyarországon utópia.)

Viszont egy véletlen folytán, legnagyobb meglepetésemre, részt vettem a térség turisztikai fejlesztésének lakossági fórumán. Az még hagyján, hogy az asszonyok által rendbentartott és lakályossá tett teremben, a zömében nőnemű közönséggel szemben öt, különböző korú, de mind hímnemű egyed bontja ki az okosságokat. Magyarország, 2008, megszoktuk (majd leszokunk róla, remélem). A gondot számomra a folyomány okozta.
Egy nagyon szimpatikus és rendkívül okos előadást hallhattam a fejlesztési tervekről, melyben szó volt újonnan kiépítendő, felújítandó helyszínekről, illetve a megcélzott rétegről, ami főleg, nevesítve: a színvonalas vendéglátásra vágyó (értsd: pénzes) gyermekes családok. Az agyamban megindultak és egymást kergették a gondolatok, micsoda lehetőség, gyerekbarát szállodák, akadálymentesített sétatúrák babakocsisoknak, gyermekmegőrzők a szálláshelyen, ami kikapcsolódást és pihenést nyújt a szülőknek, ugyanakkor elősegítheti a helyi kisgyermekes anyák munkába való visszatérését, ha egyben „vállalati” bölcsődeként-óvodaként is funkcionálnak…
A beszéd végeztével vettem magamnak a bátorságot, és az előadást tartó – gondolom, a kérdésben kompetens és döntéshozó – osztályvezető úrhoz fordultam, mint leendő potenciális turistaalany. A párbeszéd így hangzott:
- Megkérdezhetem, hogy a gyermekes családokat mivel próbálják majd idecsábítani?
- Hogyne. Programokkal.
- És mondja, nem gondolja, hogy a programok mellett a gyerekbarát szemlélet is ugyanolyan fontos lenne? A legtöbb kisgyermekes ismerősöm, ha teheti, meg sem áll Ausztriáig, mivel ott gyerekkel kényelmesebb….
(szó belémfojtva)
- Ez még húsz év. A szemléletváltozás még legalább húsz év.
- Igen, de talán nem kéne annyi idő, elég néhány etetőszék az éttermekbe, akadálymentesítés…
(szó belémfojtva, és válasz foghegyről)
- Ehhez szakember kell, ehhez nem ért mindenki.
(válaszom foghegyről)
- Ehhez minden családanya ért.
A lakossági fórumról eljőve azon gondolkoztam, hogy ezzel a mentalitással tényleg húsz év, de vajon húsz év múlva mitől fog megváltozni a helyzet, ha eleve a döntéshozók elutasítóak egy ilyen kezdeményezésre. (Hm, több nőt a döntéshozásba. Már csak a különböző perspektívák miatt is. Avagy ki tolja a babakocsit?)

És a nap még nem ért véget.
Másik legnagyobb meglepetésemre egy kohász-bányász-erdész szakestélyre voltam hivatalos, ami abszolút érdekesen és ígéretesen és hangulatosan indult, gyertyafény, zsíroskenyér, sör, régi, hagyományőrző énekek, kedves vendéglátás. Majd következtek a tréfás beszédek.
Köztük az ominózus beszéd. Egy helyi jeles ember, nem is kis rangú, viccesnek szánt, hosszú értekezést folytatott – a női mellről. A formájáról, méretéről, funkciójáról (funkciója: a férfinek örömet szerezni). Mindezt úgy, hogy a meghívottak és díszvendégek között igazgatóasszonyok, professzorasszonyok is ültek, az állandó résztvevők nőnemű tagjairól, a diáklányokról nem is beszélve. Döbbenet.
Következett a második vicces előadó, aki, mivel a gyertyafénynél nem látta jól a papírra írt szöveget, kért – egy nőnemű kandelábert. Mire én kibogoztam a kifejezés értelmét, a cseh újhullám filmjét, az 1967-es Tűz van babámat hűen idéző jelenet következett: diáklányok a társaik noszogatására, pironkodva, de vígan vállalták a néma, de mosolygós nőnemű kandelábertárgy szerepét, miközben az úr sikamlós tréfákat olvasott fel. A helyi funkcik – hímneműek persze mind egy szálig –végig remekül szórakoztak.
Ekkor gondoltam úgy, hogy az osztályvezető úr tévedett. Nem húsz, hanem még negyven év.(Pont ennyivel ezelőtt készült Milos Forman filmje. Ami nekem múlt, az itt kőkemény valóság és jelen.)
Másik észrevételem, hogy a cseh újhullám csak a vásznon szórakoztató, élőben még a tragikomikumán sem tudok mosolyogni.

2008-09-13T03:02:00.000-07:00

A fentihez egy idézetke Edward W. Said Orientalizmusából, annak is a bevezetőjéből.

A keletieknek vajmi kevés közük van például ahhoz a keleti nőkről kialakult, sokáig kísértő sztereotípiához, mely Flaubert és egy egyiptomi kurtizán találkozása nyomán született; a hölgy magáról sohasem beszélt, s úgy tett, mintha nem volnának érzelmei, nem volna jelene és múltja. A férfi beszélt helyette; csak és kizárólag a férfin keresztül volt jelen. A férfi külföldi volt, viszonylag tehetős és hímnemű, a dominancia valamennyi olyan történetileg hitelesített összetevőjével bírt, melyek nemcsak a Kücsuk-Hánem teste feletti uralmat tették lehetővé számára, de azt is, hogy az asszony nevében és helyette nyilatkozzék meg, és olvasóit rávezethesse, milyen tekintetben is volt a nő tipikusan 'keleti'. (...) ...a fenti példa sokat elárul a Kelet és a Nyugat között létrejött hatalmi helyzetről, és arról a Kelet-felfogásról, mely ezen viszonyok terméke.

(Said, Edward W.: Orientalizmus. Budapest: Európa, 2000.)

Ami zavar ebben, az a saját reakcióm. Miért érzek hálát, hogy Edward W. Said észrevette a nyilvánvalón (a Nyugat dominanciája a Kelet fölött) kívüli észreveendőt? Láttam már olyan embert, aki szerint természetes, hogy (a '70-es évek USA-jának akadémikus közegében, hümm) észrevette.
Note to self: 2008, Magyarország.

WHO THE FUCK IS GABI?

2008-09-10T02:48:00.000-07:00

BUT WHO THE FUCK IS GABI?

Kedves reménybeli olvasóink, önök is itt nőttek fel? Itt szocializálódtak? De ugye önök is továbbképezték magukat?

Mert vegyünk például egy frissen megjelent, kortárs magyar novellát. Akár Méhes Károly ’Téliesítés’ címűjét, a Jelenkor július-augusztusi számából.

Ebben
a novella főhőse Fejes, a középkorát éppen le- és bezáró egyetemi ember, egy Nagy Név, egy Mester. A családi nyaralót indulna lezárni és elzárni, téliesíteni (értik, cím, téma, kibomlik stb.) és mindezen zárások közben kinyílik a múlt, előjön a gyerekkor, az apa, a nők a stb. (élet.) Mindehhez a történéshez neki, és az írónak, sajnos, szokás szerint, dramaturgiailag szüksége van egy nőre. Ő lesz Gabi.
Így bír útjára indulni Fejes és a novella:
1. bekezdés:
’Fejes nem nagyon emlékezett már, pontosan mikor és miért mondta Gabinak, hogy ’majd egyszer’ elugorhatnának a Balatonra, mert úgyis téliesíteni kell. És akkor lenne rá bőven idő, hogy a lány doktori munkáját pontról pontra végigbeszéljék. Szeptember végén Gabi kérdezett rá: nem akartál elmenni a kis házba?...’
És itt már meg is állnék egy pillanatra. Adva van a kompetens, középkorú, fehér, középosztálybeli férfi (jé…), akinek neve, persze beszél. De az is beszédes, hogy, ismétmármegint ezen típusú férfi főszereplőnknek vezetéknveve és körülírt hatalmi pozíciója van, a háttérül szolgáló női főszereplőnek pedig lebecézett keresztneve. Gabi.
Egy oldallal később azt mondja a szöveg, hogy Gabi szeretne dr. Verrasztó Gabriella lenni, a doktorija révén, végre. Ez az egyetlen önálló ambíciója Gabinak a novella során (hacsak nem tekintjük ambíciónak pl. hogy elmegy sétálni), a többi vagy Fejeshez kötődik, vagy nincs. Ahogy az már egy nőnél lenni szokott. G ezen egyetlen ambíciója is csak a címéhség felől ítéltetik meg, témájáról, érdeklődéséről, gondolatairól-eredményeiről stb. semmit nem tudunk meg. Fejes szösz-minősítését azért ott találjuk a második oldalon: ’…De a laptop is vele van, Gabi hozta a pendrive-on a nagy művet, nem fognak unatkozni.’ (Önök szerint mit akart a mester ezzel mondani?)
Azt mondja a szöveg, hogy Fejes, a kompetens, bár anyjának köszönhetően (természetesen) némileg impotens Mester felveszi autójával egy reggel Gabit, elintézendő, amit el kell. A mindenféle értelemben vett téliesítést. Meg persze, ha már ez a Gabi annyira szeretné, vethetnek egy pillantást a nő disszertációjára is. Hiszen a mester felajánlotta, hogy tekintetével és észrevételeivel érvényessé és létezővé avatja a dolgot. (teremtő isten… az anyától az impotencián kersztül a szövegen át teremtőig kérem újragondolni a sort.)
Újabb bekezdés: ’…Ugyan itt volt Gabi, aki egyszerűen csodálta Fejest, tényleg úgy érezte, nem akar tőle semmit, egyszerűen csak a közelében lenni, hallgatni, érezni a kisugárzását. Még viszonya is volt egy Márió nevű esztéta sráccal, de érezte, hogy ez a szegény fiú csak amolyan kellék, élő vibrátor, nem hitegette hát tovább…’
(Gabi azt mondja a szegény vibrátornak, hogy ő maga igazából leszbikus. És mert ez minden hím számára izgató, és mint minden leszbikus tudja, a leszbikusok voltaképpen a férfiak kedvéért vannak, noname Márió azonnal felajánlja, ha szükség lenne rá, szívesen beszáll harmadiknak. Ugye önökben is kérdések garmadája merült fel? Hogy mivan? Ezmostmi? Ésminek?)
Mindeközben főhősünk így elmélkedik (ld. ter. Ist.): szerinte Gabi az a kolostori nővér, aki a ’Nőknek tilos a bejárás’ tábla ellenére is bebocsátást nyert a klauzatúrára. Ő a tanítvány, a mestere szavait és jelenlétét magába ivó – és azt az örökkévalóságnak megőrző-visszasugárzó izé. Ilyen szükségszerűség. Tudják. Maguk is láttak biztos ilyen párokat. Vagy ilyen filmet. Vagy olvastak ilyen irodalmat.
Tehát Gabinak nincs praktikus szexusa (lemondott róla = írója és teremtője egyaránt megfosztotta ettől (’…Fejes se úgy tekintett a lányra, mint lehetséges szrelemre…’), ám nőkivonatként továbbra is szükség van rá.
Vissza a narratívához. Megérkeznek a nyaralóba, fejes rég nem járt itt. (Ott. Attól függ, önök és én, mi most hol vagyunk. De ezt a szemszöges-azonosulásos problémát is ismerik, haladjanak tovább. Nincs itt kérem semmi látnivaló.)
A múlt közben randán előmászik a szekrényből, Fejes rájön, hogy mi mindent nem akar ezen a hétvégén. Gabit, a doktoriját, a téliesítést, a régi időket. De van ami elől nincs menekvés - elárulom, a múlt az. Gabi törölhető programpont, úgysem létezik. Gabinak, mint azt nőszereplők esetén megszokhattuk, nincs múltja, csak jelene, mégpedig csak a főhőshöz köthető jelene. (Saját igéi sincsenek, szinte. Olvassák el a novellát, meg fogják látni. Vagy ne. A nemolvasás is egy opció.)
Gabit mindig dupla üvegen át látjuk. (szódásüveg, a szemüveg.) Az író megírja, hogy Fejes mi mindent tud, esetleg nem tud a nőről. (érdekes, ezen tudások főszereplője általában fejes: ’Tudta, hogy Gabi a remek alkalmat látja benne, hogy két napig együtt lehet a mesterével, és ihatja minden szavát.’ – ld a kettővel ezelőtti zárójelet, igék. Kinek az igéje? Kinek az élete?) Az olvasó számára felajánlott nézőszög, mintha Fejesé. A felrajzolt világot az ő háta mögül lessük, és még az író is ott nyomakodik Fejes és közöttünk. Gabi így csak szódásüveg-alj messzeségből látszik. A természetesnek tételezett tükör, homályosan. Hogy a ffiak szemüvegei nem gender-műhelyben készültek, az biztos. (Hanem itt és most. 2008, hazánk. Jelenkor. ÉS vannak még egyéb irodalmi újságok, meg közélet, meg privátszféra… Vegyük elő saját tapasztalatainkat.)
Szerintem mondjuk két dimenzióban hagyni egy novella kiemelt szereplőjét nemcsak nem korrekt, de nem is kifejezetten professzionális megoldás. Fejes ennyi erővel magával vihette volna az unokaöccsét, a spánieljét, az utazótáskáját – de, ha már ragaszkodott egy nőhöz, mert mégis van esetleg jelentősége, akkor lécci, legközelebb ezt a nőt írják meg. Köszönöm.
Tehát Gabi az irodalomból, a filmekből, a bárhonnan ismerős megnemírt nő. (amúgy melyik nő volt utoljára itt megírva? By a man? ) Mondjuk ő a fal szürkésfehérje, szépen kirajzolódik rajta Fejes. Hát nézzük.
Elmennek ebédelni a közeli, ugyancsak a család múltjával terhes csárdába. Apa árnyéka és a butus Gabi, aki tisztára azt hiszi, hogy az ablaknál Gerard Depardieu ül. Meg is kérdezi. Fejesnek bár kínos, próbál jófej is lenni. Közjáték ez, bizony.
A közjátéknak ha nem célja, de eredménye (dr). Verrasztó Gabriella elhiteltelenítése. A szöveg- és egyéb világokban való ellehetetlenítése. Butácska ötletkéjével és makacsságával (az író utasítására) magamagát fosztja meg a kompetencia látszatától is, a pozíció lehetőségétől. Újra, ebben a rövid és olyanamilyen novellában is kijelölődik a nő helye: periféria, önmagában nem érdekes, kisszerű, gyerekes, de arra jó, sőt arra kell, broáf-hátország, hogy a férfi ragyogjon, vagy egyszerűen láthatóvá váljon mellette. Bocs, előtte.
:
’…Hogy lehettem ilyen? Most mit gondolsz rólam? Mint egy idióta kamaszlány…
Szerintem nem baj az, ha valaki képes idióta kamaszlánnyá visszavedleni néha, mondta Fejes és úgy állította a kést és a villát, hogy derékszöget zárjanak be.
És még erősködtem is… Teljesen ciki… Gabi ránézett. Hidd el, hogy…
Bízd rám hogy mit hiszek és mit nem.
…’
Ugye, hogy ragyog? És tud valamit! Bízzuk rá. Ön rábízná?
Vissza a nyaralóba, Fejes alvásba menekül. Tetőtérbeli álmában a felmerült indikátorok, apa és Gabi vízbefúlnak. Felébred, direkt egyedül kávézik. Egyszemélyes univerzumában kimondja, hogy haza szeretne inkább menni, Gabinak telefonhívára, rosszabbul lévő öccsre hivatkozik. Konkrét téliesítés után indulnak Pestre.
Gabi, természetesen, nem csodálkozik.
Csak megjelenik egy idegen kis vonás a szája sarkában… mondja az író, én pedig a strandon ülve ujjongok magamban, hogy végre, saját vonás, végre, saját mozdulat, hajrá Gabi, lehet még bár teremtett, de életed… hiszen van még e hazában akit érdekel,
WHO THE FUCK IS GABI.